Olasz körút, 2024. május 16-28.
- nap – Veronai városnézés (2024.05.17. – péntek)
Kipihenve ébredtünk a szállodában, majd egy kiadósabb reggelit követően kezdődhetett is a városnézés. Verona egy viszonylag kicsi város, és a történelmi városmag ennek egy még kisebb része. A bejárásához bőven elegendő egy nap, akinek nincs ennyi ideje, az pár óra alatt is végigszaladhat a főbb látnivalókon.
Verona látnivalói Google térképen
Nekünk időnk bőven volt, így a szálloda recepcióján vásárolt buszjegyekkel felvértezve indultunk a város „meghódítására”.
Busz: Autóval csak helyi lakosok hajthatnak be a történelmi negyedbe, emiatt a saját autó használata szóba sem került, pihent szépen a szálló előtti parkolóban, mi pedig busszal mentünk várost nézni. Szerencsére a szálloda közelében van a 33-as busz megállója, amellyel a várost átszelve juthatunk a belvárosi negyedbe. Nem kellett sokat várnunk, pár perces ácsorgás után már vitt is bennünket buszunk a belváros felé. A jegy kezelésében a sofőr segített (egy Wi-fi-s leolvasóra kell tenni a jegyet, ami azt vagy elfogadja, vagy nem – nem túl megbízható az olasz technika – vagy én nem voltam elég türelmes). Később már a Verona kártya biztosította az ingyenes utazást a városban.
Nagyjából 20 perces zötykölődés után (elég sok megállója van a busznak emiatt folyamatosan nézegettem a Google térképet, hol járunk pontosan), amikor már elég közelinek láttam első célpontunkat a Piazza Brá-t, leszálltunk és megkezdtük a városi sétát.
Első utunk a Veronai Turisztikai Információs Irodába vezetett, mert ott lehet megvenni a 24 (vagy 48) órás Verona kártyát. Nekünk az egy napos épp megfelelő volt (27€/fő). Ezzel a kártyával sorbanállás nélkül, ingyen be lehet jutni egy csomó helyre és még a buszokon is lehet vele utazni.
Az iroda jegyeket is árul a különböző rendezvényekre (igen aktív a város művészeti élete), így egy bő negyedórát töltöttünk itt a sorban várakozva. Amikor végre megvehettem a kártyákat, kaptunk egy térképet is a látnivalókról, amin be volt jelölve, hogy hol biztosít a kártya ingyenes belépést, illetve hol kapunk kedvezményt a belépő árából.
Nem kellett messzire mennünk az irodától (csak az ajtón kellett kilépnünk), hogy megérkezzünk első látnivalónkhoz …. a korábban már emlegetett Piazza Brá-hoz.
… hát szerintem nem valami nagy durranás, annál inkább a tér mellett álló Veronai Aréna (Verona carddal ingyenes). A római korból maradt ránk az amfiteátrum épülete, ami annyira jó állapotban van, hogy még ma is különböző rendezvényeknek ad otthont. Ez Olaszország második legnagyobb (többé-kevésbé) épen megmaradt arénája (a római az első).
A nézőtéren ülve élveztük a napsütést, a hely hangulatát és az ide látogató iskolai csoportok „hangolását”, ami arra mindenféleképpen jó volt, hogy kiderüljön, tényleg remek az Aréna akusztikája.
Második napirendi pont Júlia házának felkeresése volt. Mivel a szerelmespár csupán Shakespeare fantáziájának terméke, így természetesen az az épület, amit ilyen néven mutogatnak csak egy turistacsalogató reklámfogás. Ettől függetlenül sokan bedőlnek neki (mi is a tömeggel tartottunk) és beugrottunk kicsit fényképezni …
Fel szeretnél menni az erkélyre is? – Az illúzióért fizess 6€-t!
Az udvarra (egyelőre még) ingyenes a belépés.
Az erkélyt 1936-ban építették a házhoz.
A Via Capello-n továbbsétálva jutunk ki a város piacterére, a Piazza delle Erbe-re. Régen is itt tartották a piacokat, az ókori időkben pedig itt volt a római fórum. Ennek ma már semmi nyomát nem látni, de árusokban és portékákban bővelkedik most is a piactér.
A tér legrégebbi építménye a szökőkút (1368-ban építették), a kúton álló nőalakja a Veronai Madonna (ez igazából egy i.sz. 380-ból származó római szobor, a kút építői kreatív módon újrahasznosították).
Kicsit megszédülve a vásári forgatagtól az egyik csendes kis mellékutcában (Via delle Costa) folytattuk utunkat …
… a Piazza della Signori, vagyis a Városháza tere felé. A magas épületekkel határolt téren csak úgy hemzsegnek a látnivalók, a jobb oldalon áll a Palazzo della Ragione épülete, amely az önkormányzat székhelye volt. Ma művészeti kiállításoknak ad helyet (Verona Carddal ingyenes).
Ma, a berendezése alpján, talán házasságkötő teremként használják.
Ma, a berendezése alpján, talán házasságkötő teremként használják.
Ebben az épületben található a Lamberti torony, melyet 1172-ben kezdtek építeni a Lamberti család számára. A középkorban ezek a magas lakótornyok a tulajdonosok erejét és gazdagságát szimbolizálták. 1403 májusában villám csapott az épületbe, a felújítás során a tornyot megmagasították. Az újonnan hozzáépített részek jól láthatóak az eltérő nyersanyag miatt. A nagy órát 1779-ben adták az épülethez.
A Lamberti toronynak két híres harangja van: a Marangona és a Rengo, amelyek az idő jelzésén kívül szabályozták a város életét is. A Marangona jelezte a kézművesek (marangon) munkaidejének végét, illetve azt, ha tűz ütött ki valahol. A Rengót verték félre háború idején, valamint vele hívták össze a városi tanácsot. A két harang ma is megszólal temetések alatt. A torony látogatható, lift viszi fel az érdeklődőket, de lépcsőn is elérhető.
Ezen kívül itt van még jó néhány a város irányításához szükséges épület. A téren szobor őrzi Dante Alighieri (Isteni színjáték) emlékét, aki Firenzéből történő száműzetése után több alkalommal is élt a városban. Dante színes és igen aktív életéről a Wikipédián olvashatsz.
A térről a Via Santa Maria Antica utcácskán tovább sétálva jutunk a Scaliger sírokhoz. A Veronát 125 éven át irányító család leghíresebb tagjai vannak itt eltemetve. A sírok a Santa Maria Antica templomon kívüli udvarban találhatók, amelyet vasrácsos fal választ el az utcától. A gótikus stílusban épült sírok szabadon álló, nyitott építmények, magasan a föld fölé emelkedő szarkofággal, a tetején pedig az elhunytat ábrázoló lovasszoborral.
A sírokat elhagyva kisétáltunk az Adige folyó partjára. Az elmúlt pár napban heves esőzések voltak Olaszország északi vidékein, rendkívül nagy mennyiségű csapadék zúdult a folyót tápláló vízgyűjtő területre, emiatt haragos arcát mutatta az amúgy igen békés folyócska. Zavaros vizében ágdarabok, törmelékek úsztak sebesen.
Soron következő látnivalónk a Basilica di Santa Anastasia volt, ami Verona legnagyobb temploma.
A templom bejáratától balra Guglielmo di Castelbarco, Verona egyik kormányzója, egy boltívet építtetett, amely a sírja lett, megelőzve a híresebb Scaliger sírokat.
A templomból kilépve utunk egy fagylaltozóba vezetett, majd a római korból származó Ponte Pietra hídon átkelve érkeztünk meg annak a hegynek (haha, domb az inkább …) a tövébe, amelyen a San Pietro kastély áll. Olvastam, hogy érdemes a kastélyba felvonóval menni, de „eltévedtünk” és röpke 10 perc alatt sikeresen teljesítettük a kastélyhegy megmászását …
Ide azért érdemes felmenni, mert remek fotók készíthetők a városról és környékéről, nincs nagy tömeg, mert ide szerencsére valahogy elfelejtik felhozni busszal a turistacsoportokat.
A kastélyig jó pár lépcsőt kell megmászni, de aki ezt nem vállalja be, az feljuthat a siklóval is. A lépcső a híddal szemben kezdődik (a fenti képen lévő keskeny utcácska lépcsőkkel), a siklóhoz pedig a Via Santo Stefano utcán juthatunk el, mindössze 50 métert kell menni a gyalogos átkelőtől balra kezdődő utcában (retúrjegy 3€/fő).A kastély parkja remek alkalmat teremt egy kis pihenőre, megettük a szendvicseinket, majd egy kis üdítővel is felfrissítettük magunkat, hogy folytatni tudjuk városnéző sétánkat.
A „hegy” tövében, az Adige folyó partján áll az egykori római színház. Ide nem mentünk el, mert még a fentről nézelődve láttuk, hogy egy viszonylag kicsi, nem túl jó állapotban megmaradt romról van szó, annyi is elég volt belőle, amit a Pietra hídról láthatunk.
Így aztán a Ponte Pietra hídon visszatértünk a folyó jobb partjára és megcéloztuk a Veronai Dómot (Verona Carddal ingyenes belépés).
A dóm helyén eredetileg két őskeresztény templom is állt az i.sz. VII-ik századig, de egy földrengés elpusztította ezeket. Helyükre egy új templomot építettek, de ez sem állt sokáig, ez is súlyosan megrongálódott 1117-ben egy újabb földrengésben.
Közel húsz évig tartott, míg helyreállították, ám ezzel együtt akkor már ki is bővítették.
A dómban tett látogatás után gyalog visszasétáltunk az Adige partján a Borsari kapuig. Sajnos a Basilica di San Lorenzo templom éppen zárva volt, amikor odaértünk, így ott buszra szállva (Verona Card) jutottunk el a Basilica di San Zeno Maggiore templomig (Verona Carddal ingyenes a belépés).
Ezt a templomot Olaszország legszebb templomai között tartják számon. 1138-1398 között épült, egy régebbi, földrengésben megsérült templom restaurálásával és kibővítésével. Belső részén egy csodálatos középkori, bibliai történeteket megelevenítő bronzajtó, és számos értékes műalkotás fedezhető fel.
A Basilica di San Zeno Maggiore templom, bejárata előtt egy hatalmas Jézus szoborral, amit közelebb érve alaposabban megnézhettünk…
A templomból kilépve én már kezdtem a szálloda felé vezető busz megállójára kacsintgatni, de Ibolya megjegyezte, hogy a városban sokfelé feltünő kastély falait még szeretné megnézni.
OK. Azt még tényleg látnunk kell.
A templomtól ismét az Adige partján sétáltunk visszafelé és milyen jól tettük. Innen nyílik a legszebb panoráma a Scaligeri, vagy Castelvecchio hídra és a mellette álló hasonló nevű Palotára.
A márvány alapokra téglából épült hídon át lehet sétálni a folyó túlsó partjára, a híd oldalát képező falakra fel is lehet mászni (biztonságos).
Az erődített hidat nagy valószínűséggel 1355 táján II. Cangrande, Verona ura építtette, hogy biztosítsa a menekülési útvonalat, ha az uralma ellen felkelés törne ki. Egyes legendák szerint az építész lovon érkezett a híd átadására, hogy el tudjon menekülni, ha leomlana az építmény.
Bekukkantottunk még a palotába is …
… de már igen fáradtak voltunk, így kastély nézegetés helyett elmentünk a legközelebbi buszmegállóig és hazavitettük magunkat a pár perc múlva megérkező 33-as busszal.
(A budapesti BKV „Futár” alkalmazásához hasonló működik a veronai közlekedésben is, így a belvárosi megállókban mindig láthatjuk, hány percünk van még a busz érkezéséig. A külvárosi megállókban azonban ennek nyomát sem láttuk.)
Este újabb kis sétát tettünk meg a szálloda közelében felfedezett pizzáshoz, majd vacsora után eltettük magunkat másnapra.
És Romeo?
Na igen, nyomát sem találtuk a városban, ott minden Júliáról szól.
Tudja valaki hova tűnt Romeo?
