Olasz körút, 2024. május 16-28.
- nap: Verona – Sirmione – Varone – Gorgonzola (2024.05.18. – szombat)
Szombat reggel aránylag korán reggeliztünk, majd kijelentkeztünk veronai szállodánkból és megcéloztuk Sirmionet, mint aznapi első látnivalónkat. Veronához közel van a Garda-tó déli része, így egy óra sem kellett hozzá és már a parkolóból ballagtunk a városka történelmi része felé. Korán érkeztünk ugyan (szándékosan, hogy megelőzzük a turista hadakat), de árnyékos parkolót már nem találtunk.
Sirmione egy modern, nyaralóváros, területének zöme a tó déli partján van, a „híres” része azonban a tóba nyúló keskeny félszigeten (vagy inkább szigeten) található. Aki a környéken szeretne pár napot eltölteni, annak bizony az olcsóbb szállásokat sem errefelé, a „híres” részen kell keresnie.
Mi is erre a frekventált részére igyekeztünk a városnak, hisz az összes látnivalót itt jelzik a térképek. A parkolótól pár perces séta után meg is érkeztünk a kastélyhoz, amit a veronai Della Scala család (Scaliger család) kezdett építtetni a XIV. század második felében. Az erőd egyetlen, máig érdekes része a belső dokk, ami a XIV. századi erődített kikötő egyetlen fennmaradt példánya. Az erődítmény hadi jelentősége 200 éves pályafutás után a XVI. században jelentősen csökkent, majd meg is szűnt, az I. Világháború után már turisztikai központként üzemelt.
Körbejártuk a kastélyt, majd a part közelében lévő, középkori házacskák (nincs túl sok belőlük) mellet elindultunk a sziget északi része felé.
Őszintén bevallom, számomra elég nagy csalódást jelentett a város, mert a hírével ellentétben igazán jelentős látnivalóval nem szolgált.
A sziget északi csücskén látogathatók egy ókori római villa igencsak romos maradványai, meg lehet pihenni a Maria Callas park árnyat adó fái alatt és van még itt egy kis katolikus templom, a „Chiesa di San Pietro in Mavino”, ami számomra egyszerűsége ellenére mégis a legmaradandóbb élményt jelentette.
Szívesen ellátogattam volna „Sirmione Beach”-re a látványos sziklaképződményeket megnézni, de sajnos a szállodák kerítése mellett nem találtuk meg az odavezető utat. Így szépen visszaballagtunk a városkába, kimentünk a kikötőbe (a tókerülő hajókra itt lehet befizetni) és lassan búcsút vettünk Sirmionetól, mert várt bennünket a látványosabbnak ígérkező tókerülő autós kirándulás.
(Ez így elég egyszerűnek hangzik, sajnos a valóságban nem ment minden, mint a karikacsapás, mert épp aznapra időzítették a Giro d’ Italya Garda-tavat érintő szakaszát és emiatt sokfelé terelések nehezítették az autósok életét. On-line GPS nélkül reménytelen vállalkozás volt kitalálni a lezárt utakról, szerencsére minket Google mester gyorsan kivezetett a csapdából és már róhattuk is az utat a tópart felé.)
A tó keleti partján mentünk észak felé, majd elérve az északi partot, Riva del Gardán áthajtva a Tenno falu felé vezető úton megálltunk Varoneban és megnéztük ott a botanikus kertet, valamint a híres vízesést (belépő: 7€/fő).
A park weboldala: Il Parco Grotta Cascata Varone
(Őszintén bevallom, ha az út tervezése közben nem nézek meg több, a tóról készült Youtube videót fogalmam sem lett volna a létezéséről. Így viszont ez lett az egyik fő látnivaló ezen a napon.)
Azt azért ajánlom mindenkinek, hogy nagy esőzések idején ne számítson hatalmas túrára, mert ilyenkor a vízesés barlangjában nem lehet közlekedni. Mi naívan beálltunk a pénztárnál lévő sorba, megvettük a belépőket, és láttuk ugyan, hogy elég sokan nagy esőkabátokban sétálgatnak fel-le a környéken, de ekkor még nem fogtunk gyanút.
Készítettünk pár képet a kertről (ami egyébként nagyon szép), majd felvettem a kis esőkabátomat és elindultam barlangászni. Hááát …. az eredmény látható a fenti videóban és itt alább a képen …
… na, ezért nem találkoztam senkivel bent a vízesésnél.
A vízesés teljes magassága 98 méter, ebből a szurdokban 73 méteres utat tesz meg. A szurdok kiépített fém lépcsőkön bejárható, igen látványos sziklaformákat lehet fényképezni és a magasból lezuhanó víz látványa sem utolsó … SZÁRAZ IDŐBEN.
Mi viszont egy viharokkal gyakran sújtott időszakban érkeztünk ide, a környéken lehulló jelentős mennyiségű csapadék nem csak a felszíni vizekben, hanem itt a föld alatt is megjelent. A szurdok, a kiépített lépcsőkön járhatatlan volt.
Az özönvíz miatt kissé csalódtunk ugyan, de még így is látványos képeket és videókat sikerült készítenünk. A parkban így csak egy órát töltöttünk, jobb körülmények között azonban ennél fél-egy órával többet is lehet ott időzni.
Mire visszaértünk az autónkhoz nagyobbrészt meg is száradt rajtam a ruha, így a délutáni fürdéstől felfrissülve, újult erővel vágtunk neki a dél felé vezető útnak, ami ezúttal a tó nyugati partján vezetett.
A tónak ezen az oldalán magas hegyek találhatók, melynek szirtjei meredeken zuhannak a vízbe, emiatt az út sokszor a sziklába vájt alagutakban vezet. Innen látszik csak, hogy a túloldalnak sem kell szégyenkeznie, hisz 2000 méter körüli csúcsokból több is akad azon az oldalon is, csupán a hegyek nem olyan meredekek, mint a nyugati oldalon.
Tókerülő túránk utolsó állomása a „Rocca di Manerba del Garda” lett volna, ami egy sziklás hegyfok a Garda-tó délnyugati partján. Szép terv volt, de ezt is áthúzta az esős idő, ugyanis a romok és a hegycsúcs teljes környéke (az utakkal egyetemben) le volt zárva a hegyoldal megcsúszásának veszélye miatt. A látképről azonban nem mondtunk le, a part közelében találtunk egy elérhető parkolót (fizetős), lesétáltunk a közeli strandra (Pisenze) és onnan készítettünk néhány fotót a tóról.
Eléggé elhúzódott a kirándulás, emiatt innen már következő szállásunk felé indultunk, ami a Milánó közelében lévő Gorgonzolában volt.
Igen, a sajt is innen kapta a nevét.
(A Wikipedia azt írja, hogy a falut bekebelezte Milánó. Na, ez annyira igaz, mint ahogy Budapest bekebelezte Vecsést, azaz semennyire.)
