Olasz körút, 2024. május 16-28.
- nap (2024. május 16. – csütörtök)
A szállások lefoglalása (időnkénti cserélgetése) mellett nem volt más feladat, mint rendszeresen ránézni a múzeumi belépő foglaló oldalakra (minden nevezetességhez külön weboldalon lehet foglalni a belépőt – olcsón). Vannak gyüjtőoldalak (pl. Getyourgiude, meg ilyenek), ahol le lehet foglalni kényelmesen, egy helyen az összes programot … jó drágán. Én inkább ránéztem időnként az olcsóbb változatokra.
Elsőként az „Utolsó vacsora” belépőt sikerült foglalni, utána következett az Uffizi (Firenzében), majd a Milánó Dóm belépője, a Sienai Dóm belépője, a pisai Csodák kertje (a ferde toronyba foglalni kell, mert ott a helyszínen már nem biztos, hogy kapsz belépőt) és a végén a velencei Dózse palotába is megvettem a belépőket. Sajnos a velencei Dómba már csak olyan jegy volt, amivel az emeleti részre lehetett csak felmenni … na talán majd ott a helyszínen kapunk komplett látogatásra szólót.
Lassan elérkezett az indulás napja is, Ibolya már 5 nappal korábban összepakolt mindent, szépen húzta is ki sorra a listából a tételeket. Szerdán még elmentünk utoljára bevásárolni, majd csütörtök reggel megetettük Tapi cicát és reggel 8 óra előtt pár perccel el is indultunk Olaszország felé.
Erre a napra nem jutott más feladat, mint odaérni első állomáshelyünkre Veronába.
Itthonról az M7-esen mentünk a szlovén határig, előtte Letenyénél megálltunk a MOL kútnál megitatni a Vitarát (LPG-t tankoltam, … hát lehet Szlovéniában jobban jártam volna, mert itt a határ közelében már nem a hazai, csepeli kútnál megszokott, olcsó árak érvényesülnek).
A határon átkelve (amit észre sem vettünk), letereltek egy benzinkúthoz, ott ellenőrizték az országba belépőket a szlovén szervek.
Nagyjából eseménytelen szlovéniai autózást követően (néha esett kicsit, de nem volt vészes) megérkeztünk az olasz határhoz, Trieszt közelében. Azért mentünk erre, mert itt volt a határ közelében egy olcsó, olasz LPG kút. Ennél a határnál sem kellett megállni, de az út kialakítása miatt le kell lassítani.
A tankolást követően megcéloztuk Veronát és az autópályán száguldva rövid időn belül már ott is voltunk (no pár óra azért eltelt közben) a lehajtónál. Itt időnként már szépen esett az eső, de a korábban jósolt viharokat egyelőre (szerencsére) csak a távolból szemléltük (indulás előtt természetesen megnéztem a friss időjárás előrejelzéseket).
Itt a fizetőkapunál néhány euróval könnyebb lett a pénztárcánk, majd kihajtva a pályáról meg is érkeztünk a városba. A bevezető úton ismét tankolás, majd párszáz méterrel arrébb leállítottam két napra az autót a szálloda parkolójában.
Délután 5 óra volt ugyan, de el is fáradtunk az utazástól, plusz a időjárási radarképet megnézve semmi jót sem láttam a következő órákra, így inkább egy közeli pizzázót kerestünk fel, hogy megvacsorázzunk. Ez valami pizza talponálló lehetett, mert főként elvitelre készítettek ennivalót, de mi ott helyben felfaltuk a kiválasztott (kenyérlángos) szeleteket.
Jóllakottan sétáltunk vissza a szállodához, éppen időben, mert megérkezett a vihar is, ami miatt nem mentünk be a városba és szerettünk volna elkerülni. Bosszankodtam is kicsit, hogy „a fene egye meg, most bezzeg jól működnek az előrejelzések …”.
Sokáig esett, így remény sem volt egy esetleges villámgyors látogatásra a városban, eltettük magunkat másnapra, hisz akkor úgyis sok talpalás vár ránk.
